A Locomotiv GT-dalaira épülő, nagy sikerű feldolgozásműsorával ad koncertet 2025. május 1-jén a Csík Zenekar a Budapest Parkban. Az esten Presser Gábor és Karácsony János is közreműködik az LGT-ből, továbbá Rúzsa Magdi és a Fitos Dezső Társulat táncosai is fellépnek.
A Csík Zenekar négy évvel ezelőtt jelentette meg A dal a miénk című albumot, amelyen kilenc, népzenei motívumokkal átitatott LGT-feldolgozás kapott helyet. A csapat ezt adja elő jövő tavasszal élőben a Budapest Parkban – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
Az együttes és Presser Gábor, az LGT vezetője, fő zeneszerzője közötti kapcsolat több mint 15 éves. A zeneszerző más fellépők mellett ott volt a Csík Zenekarnak a Sziget fesztivál nagyszínpadán 2012-ben tartott Daloskönyv című estjén is, amelyen már elhangzott a későbbi albumról két dal, az És jött a doktor, valamint a Rock and roller.
„Az átdolgozásdi fordítva is létezik: Presser Gábor Rúzsa Magdival közös koncertjein a mi egyik nótánkat, az Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen… címűt is elő szokta adni”
– mondta korábban Szabó Attila, a Csík Zenekar hegedűse, gitárosa az MTI-nek.
A dal a miénk című műsorban olyan slágerek szerepelnek, mint a Miénk itt a tér, az Embertelen dal vagy az Ugye mi jóbarátok vagyunk. A lemez abban különbözik más tribute-produkcióktól, hogy a megidézett LGT-ből Presser Gábor és Karácsony János is fontos közreműködő az anyagon. A lemez egyik különleges pillanata, amikor a Loksi című, 1980-as lemezről átemelt Áldd meg a dalt „csíkosított” változatában a kalotaszegi hajnalit a szerző, Karácsony János énekli.
Az album megjelenését követően sikeres turné következett, amelyen Presser és Karácsony is a Csík Zenekarral tartott. Jövő májusban a Budapest Parkban, az LGT-dalokat fókuszba helyező turné kiemelt állomásán az egyik legnépszerűbb énekesnő, Rúzsa Magdi is csatlakozik a produkcióhoz.
Az előadáson fontos szerepet kap a Fitos Dezső Társulat virtuóz tánckara is. Az együttes előadásai az autentikus gyűjtésekre, tánc- és zenei anyagra épülnek, ugyanakkor a hagyománytisztelet mellett az előadó-művészeti társműfajok bevonásával tágítva a határokat bátran kísérleteznek.
Az 1988-ban Kecskeméten Csík János hegedűs-énekes vezetésével megalakult Csík Zenekar 2005-ös albumán (Senki nem ért semmit) szerepeltek először a felvidéki, békési és erdélyi muzsikák mellett rockszámok (akkor a Kispál és a Borz néhány dala) feldolgozásai.
A magyar népzenébe és a zenekar hangvételébe belesimuló verziók alapját azóta is Szabó Attila készíti, ezek a számok (elsősorban Kispálék Csillag vagy fecskéje és a Quimby Most múlik pontosanja) komoly népszerűséget hoztak a Csík Zenekar számára.
A Csík Zenekarban Csík János és Szabó Attila mellett Barcza Zsolt (cimbalom, tangóharmonika), Bartók József (bőgő), Kunos Tamás (brácsa, dob), Majorosi Marianna (ének) és Makó Péter (szaxofon, tárogató, klarinét) játszik. Csík János idén úgy döntött, hogy a rendszerszintű együtt muzsikálásban jövőre már nem vesz részt, a helyét Gál Tibor veszi át a csapatban.
A jövőre ötvenéves LGT a magyar könnyűzenei színtér kiemelkedő szereplője, amely tizenhárom stúdióalbumot készített, ért el sikereket az Egyesült Államokban és Angliában is. Az LGT utolsó felállásában, 1977-től Presser Gábor (billentyűs hangszerek, ének) és Karácsony János (gitár, ének) mellett Somló Tamás (ének, basszusgitár, szaxofon) és Solti János (dob, ütőhangszerek) szerepelt; a csapat Somló 2016-os halála után beszüntette tevékenységét. Korábban az azóta elhunyt Barta Tamás (gitár) és Laux József (dob), valamint a Skorpióban jelenleg is zenélő Frenreisz Károly (basszusgitár, ének) is játszott az LGT-ben.