Gumibot

Fegyveres rablás miatt hat évre ítéltek egy szegedi jogászt

Jogerősen hat év börtönbüntetéssel sújtott szerdán a Szegedi Ítélőtábla egy szegedi jogászt, aki 2020 tavaszán pisztollyal megpróbált kirabolni egy postát, majd két nap múlva ötezer forintot zsákmányolt egy virágboltból – tájékoztatta a bíróság az MTI-t.

A táblabíróság az 53 éves férfit fegyveresen elkövetett rablás és lőfegyverrel visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek
    
A 2013-ban ittas járművezetés vétsége miatt öt hónap, egy évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt vádlott a lakás- és helyiséggazdálkodási csoportot vezette a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalban. 2020 tavaszán köztisztviselői megbízatása megszűnt, és miután felélte tartalékait, kétségbeesésében úgy döntött, hogy rablással szerez pénzt.
    
A vádlott 2020. május 21-én magához vett egy már évtizedek óta engedély nélkül tartott pisztolyt, és napszemüveget, maszkot viselve megjelent egy szegedi postán, ahol csak három alkalmazott volt bent. A férfi odalépett az egyik ügyfélablakhoz, a betárazott pisztolyt rászegezte a postásnőre, és pénzt követelt tőle. A sértett a pénzes fiók kinyitására készült, de kihasználta a vádlott figyelmetlenségét, felállt és a kolléganőivel együtt kirohant a hátsó ajtón az utcára, ahol segítséget kértek a járókelőktől. A vádlott ezt látva zsákmány nélkül kiment és hazabiciklizett.
    
A sikertelen rablás után két nappal a vádlott maszkot viselve egy szegedi virágüzletbe ment be, ahol pisztolyát rászegezte a pult mögött álló nőre és felszólította, hogy adja át a bevételt. A sértett a pénztárgépből öt darab ezerforintost nyújtott át a vádlottnak és közölte, hogy több pénzt nem ad. Eközben az üzlet hátsó részében tartózkodó másik alkalmazott felhívta a segélyhívót. Ezt a vádlott is észrevette, és elsietett a helyszínről.
    
A rendőrök a vádlottat – a postán rögzített ujjlenyomatok alapján – még aznap elfogták egy söröző teraszán, majd a lakásán a 6,35 milliméteres kaliberű pisztolyt és a hozzá való lőszereket is lefoglalták.
    
A pszichiátriai szakvélemény szerint a vádlott személyisége rendszeres napi alkoholfogyasztása miatt megváltozott, hangulatzavara miatt korábban pszichiátriai kezelés alatt állt, gyógyszereket is szedett, de azt abba hagyta, a bűncselekmények elkövetésekor pedig enyhe fokban korlátozott volt a beszámítási képessége.
    
A bűnösségét elismerő vádlott bocsánatot kért a tanúként meghallgatott postai dolgozótól. A táblabíróság döntésével lényegében helybenhagyta az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét.

Hogyan reagálsz erre?

Válasz küldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Kapcsolódó cikkek

Hírhedt atomrobbantások, és következményeik

Több atomrobbantásról hallottunk már aminek súlyos következményei voltak. Halálos áldozatokkal, élhetetlen településekkel, állatok elhullásával jártak. A feltalálók szinte azonnal megbánták, hogy rájöttek a működésükre és, hogy ezt továbbadták

További posztok betöltése Betöltés...Nincs több megjeleníthető poszt.