Kul-Túra

Új szereposztással tér vissza A nyomorultak a Madách Színházba

Új szereposztással tér vissza a Madách Színház színpadára a musicalirodalom egyik legnagyobb klasszikusa, A nyomorultak (Les Misérables). A darabot szeptember 20-21-22-én mutatják be, hármas szereposztásban.

Szirtes Tamás a Madách Színházban először 1999-ben, majd 2015-ben állította színpadra a Victor Hugo regényéből készült zenés darabot. 2024-ben harmadik újjászületésére készül az előadás, tehetséges, fiatal művészek közreműködésével – áll a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Szirtes Tamást, a darab rendezőjét idézik, aki elmondta, hogy a musicalirodalom klasszikusa az egyik kedvence, és külön öröm számára, hogy most új generációnak adhatnak lehetőséget, hogy életre keltsék az örökérvényű remekművet.

„Meggyőződésem, hogy a fiatalok ereje és a klasszikus zene kombinációja – új korszak kezdete A nyomorultak történetében” – mondta Szirtes Tamás.

A korábban Mariust alakító Borbély Richárd és Solti Ádám idén már Jean Valjeanként léphet színpadra, ahogy Pesák Ádám is. Javert felügyelőt Posta Victor, Csiszár István és Ekanem Bálint alakítja.

Marius szerepében Jenővári Miklós és Tóth Dominik egyetemi hallgató lesz látható. A tragikus sorsú Fantine-t Muri Enikő, Simon Boglárka és Zámbó Brigitta keltik életre, míg Cosette-ként Gadó Antitát, Haraszti Elvirát és Kardffy Aishát láthatja a közönség.

A minden hájjal megkent kocsmárost Sánta László és Szemenyei János játssza, a feleségét pedig Kecskés Tímea, Peller Anna és Balogh Anna.

A közleményben kiemelik, hogy A nyomorultak magyar rekordere minden bizonnyal Vikidál Gyula, aki az ősbemutató óta állandó szereplője a darabnak. Az első magyar Jean Valjean ezúttal a püspök karakterét formálja meg, Csengeri Attila és Barát Attila mellett.

A darab Victor Hugo azonos című, 1862-ben megjelent regénye alapján készült. A mű jelentős korrajz a 19. századi francia történelemről, politikai, társadalmi, kulturális helyzetről, emellett komoly, morális kérdéseket feszeget. A regényből számos adaptáció készült már, filmek, színdarabok és legutóbb a musicalváltozat.

A musical zenéjét Claude-Michel Schönberg szerezte, az eredeti francia szöveget pedig Alain Boublil és Jean-Marc Natel írta. Eredetileg albumként jelent meg, az első színpadi bemutató 1980-ban volt Párizsban, a Palais des Sports-ban. Cameron MacKintosh angol producer kezdeményezésére 1983-ban angol nyelvre fordították. A darab 1985. október 5-én debütált a West Enden, ahol mára a legtöbbet játszott musical lett, 1987-ben a Broadwayn is bemutatták, ott a 6. helyen áll a legtöbbet játszott musicalek sorában.

A Madách Színház produkciójának díszletét Kentaur (Erkel László), jelmezeit Rományi Nóra tervezte, a darab koreográfusa Tihanyi Ákos, zenei vezetője Köteles Géza.

A jegyek értékesítése a szeptemberi előadásokra május 10-én indul – áll a közleményben.

Hogyan reagálsz erre?

Válasz küldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó cikkek

További posztok betöltése Betöltés...Nincs több megjeleníthető poszt.